Hírek
Megvan, mivel játsszon, ha már halálosan unja az Activityt és a Tabut!
Megvan, mivel játsszon, ha már halálosan unja az Activityt és a Tabut!
A felnőtteknek kitalált társasjátékok sem csak azoknak a geekeknek szólnak, akik legszívesebben a sarki kisboltba is mágusnak vagy harcos lovagnak beöltözve szaladnának le: a játékkészítők is tudják, hogy egy buliban is az lehet az egyik legjobb program a hálószobán kívül, ha mindenki együtt játszhat valami olyat, ami van annyira egyszerű, hogy beleférjen előtte pár sör-unicum is, és kásásabb aggyal se legyünk totál esélytelenek. Amiben viszont nyilván az a kihívás, hogy ez az egyszerűség azért ne legyen blődség, és unalmassá se váljon tőle a dolog.
Ennek a műfajnak volt az alfája és az ómegája negyedszázada a szókitalálós protokvízjáték, a Tabu és a mondjam vagy mutassam-alapvetés, az Activity. Előbbi majdnem harminc, utóbbi majdnem huszonöt éves, úgyhogy egyrészt bőven volt ideje mindenkinek megunni, másrészt meg elég sokat fejlődött azóta a társasjátékipar, úgyhogy nyilván ezen a téren sem ártott előállni pár újdonsággal. Először jött és mindent felforgatott a zseniális Dixit, amely végre szakított a jó és rossz megoldások fetisizálásával, és csak a játékosok szabad asszociációira épített. Meg arra, hogy mennyire ismerjük a többiek gondolatait vagy lelkivilágát, és így ki tudjuk-e találni, hogy mi juthatott eszükbe a kártyákon szereplő gyönyörű képekről.
De már a Dixit óta is eltelt majdnem egy évtized. Az Index havi társasjáték-ajánlójában most bemutatunk két új és egy nem túl régi, remek partijátékot.
Imagine
A japán fejlesztésű Imagine-nek megvan az az egy tulajdonsága, ami egy partijáték esetében mindent visz:
Hiába olyan könnyű a szabálya, hogy a doboz kicsomagolása után három perccel akkor is elkezdhetjük az első menetet, ha életünkben nem láttunk még társasjátékot négy méternél közelebbről, mégis egyesít magában egy csomó mindent, ami jó volt az Activityben, a Tabuban és a Dixitben.
A játék egy csomó átlátszó kártyából áll, amiken különféle egyszerű ábrák vannak, emberalakok, vonalak, sok mindennek látható formák, elég minimalistán ahhoz, hogy minden rajz értelmezésébe beleférjen a saját ellentéte is. Vagyis hogy az az izé, ami elsőre mondjuk babakocsinak tűnt, az teljesen vállalható kiskutyának is, a lépcső meg elmegy simán póráznak, de akár még valamiféle fegyvernek is. Ezeket a lapocskákat kell egymásra, egymás mellé vagy akárhová pakolni, hogy a végeredményből a többiek ráismerjenek arra a szóra, névre, kifejezésre, filmcímre vagy akármire, ami a kihúzott feladatkártyán szerepel.
De a szabályok egyszerűsége itt nem arra szolgál, hogy kedvezzenek a hülyéknek, hanem arra, hogy a lehető legkevesebb korlát közé szorítsák a lehetőségeket. Nincs idegesítő homokóra, nem kell a tippelések számán görcsölni, és ami a legjobb, hogy a lapocskákkal is bármit lehet csinálni, mozgatni, behajlítani, félig letakarni, dobálni vagy akár kettétépni, már ha az ember egy érzéketlen tulok. Kizárólag beszélni nem szabad, vagy máshogy biztatni és szidni a többieket.
És ez az ötlet, meg az, hogy az ezernél is több feladvány tényleg annyira változatos, amennyire csak lehet a tökegyszerűnek tűnő, aztán meglepően nehezen megértethető tárgyaktól a legújabb filmek címeiig, elég evidensen ahhoz vezet, hogy az Imagine baromi izgalmas és szórakoztató legyen. És még akár húsz év activityzés után is ugyanolyan újszerűnek tűnik, mert az alapötlet valami olyasmit hoz be, ami teljesen ismeretlen volt eddig a társasjátékozásban: sem nem rajzolás, sem nem piktogramok beazonosítása – mint a Conceptben, amiről lejjebb írunk –, sem nem mutogatás, hanem valami, ami egyszerre egész más és ezeknek a keveréke.
És ami képes úgy stimulálni az agyat vagy a fantáziát, ahogyan más játék nem. Egyrészt, mert muszáj újra meg újra máshogy nézni a kis ábrákra, és felfedezni bennük valami olyat, ami nincs ott egyértelműen, és ez izgalmas kihívás annak is, aki mutogat, és azoknak is, akik kitalálni próbálnak. Másrészt azért, mert az egymásra pakolással, letakarással ez az élmény még tovább bonyolódik, ha az ember meglátja egy egyszerű, cikkcakkos vonalban Charlie Brown pulcsijának mintáját, vagy megpróbálja a zöld emberkéből csak a színét felhasználni mondjuk egy zászlóban.
Nagyon ritka alkalom, hogy ennyire újító játékkal álljon elő a piac, ami utána aztán jó eséllyel húsz-harminc évig hivatkozási alap lesz. Ilyen játék az Imagine is.
Kinek ajánljuk: Bárkinek, mondjuk 12 éves kor fölött. Nehéz elképzelni olyan embert, akinek ne jönne be az ötlet, és gyakorlatilag semmilyen korlátozó tényező nincsen, abba lehet hagyni akár negyedóra után, de egy egész éjszaka is végigjátszható vele, bár ahhoz azért elég kemény kockának kell lenni.
Hányan játszhatják: Már ketten is élvezetes, felső határ pedig nincs.
Concept
A Concept egy kicsit már régebbi játék, 2014-ben jelent meg először, de ha az Imagine-t ajánljuk, akkor megkerülhetetlen ejteni pár szót erről is, már csak azért is, mert nem kizárt, hogy a japán fejlesztőket, khm, inspirálta ez a játék. A Conceptről szinte minden jó elmondható, ami az Imagine-ről is, ugyanolyan élvezetes mindkettő, viszont az a kis különbség, ami köztük van, fontos annyira, hogy az ember ne elégedjen meg csak az egyikkel.
Amíg az Imagine meg nem jelent, a Conceptet emlegették úgy, mint
A Játék, Ami Lerúgja A Trónról Az Activityt,
és igazából tényleg nyitott a verseny. A Concept alapja egy tábla, amin egy csomó piktogram van. Ezeknek van egy ugyan egy egyértelműbb jelentése is, de itt is elég szabadon értelmezhető minden ábra. A piktogramoknak különféle kategóriáik vannak, épp annyi, amiből elvileg nagyjából a világon minden leírható. És pont az a játékos feladata, hogy ezt a saját ötleteivel bizonyítsa.
Társasjátékból soha nem elég
Az Index rendszeresen bemutatja a legjobb társasjátékokat, úgyhogy akinek ez a három nem elég, olvashat még egy tökéletes városépítős stratégiai játékról és egy érdekes játékmenetű űrcsempészes gyorsasági játékról. Korábban, karácsony előtt egyszerre öt szuper társast ajánlottunk: egy asszociációs partijátékot, egy időutazós kooperatívat, egy skóciai klánvezéreset, egy világjárványosat és egy szusigyűjtögetőst. De írtunk a Pesti Srácok nevű ötvenhatos játékról is. A többi a cikk alatt.
Ezt valahogy így kell elképzelni: a feladvány mondjuk a tej, úgyhogy megjelölöm a táblán az ételeket és italokat ábrázoló piktogramot. Egy másik jelölővel bejelölöm a vízcseppet, amivel azt akarom mondani, hogy egy folyékony dologról beszélünk, a harmadikkal meg a fehér pöttyöt. Így pedig összeáll, hogy fehér, folyékony ital, ami nyilván csak a tej lehet.
Ez az alsó nehézségi szint, innen a határ pedig nem a csillagos ég, mert az túl könnyű lenne, hanem mondjuk a Mindenki másképp csinálja, amihez már lehet, hogy az összes kis jelölőt fel kell használni, hogy rábökjünk például a zenére, a magyar zászló színeire, esetleg valami vonat-szerűre az LGT miatt, aztán valahogy kihozni a mindenkit, a cselekvést, és így tovább. Szóval az élmény meg a kellemesen pörgő agy garantáltan adott, ráadásul a dolog megunhatatlan, mert nincs az a kifejezés – jó, a tejen kívül –, amit ketten pont ugyanúgy mutogatnának el. És még a kivitelezés is szép, ráadásul az is nagyon jó benne, hogy a versengés akár teljesen el is hagyható, ha csak a tiszta élvezetre koncentrálna valaki. Egyszer muszáj kipróbálni.
Kinek ajánljuk: Ahogy az Imagine-t, ezt is bárkinek.
Hányan játszhatják: Legalább négy ember kell hozzá, a felső határ elvileg 12 játékos, de megoldható azért ennél több résztvevővel is.
iKNOW
A társasok világában nem épp a kvízjátékok fejlődnek a legdinamikusabban, az biztos, mert a legtöbb ilyen játék struktúrájában igazából nem bonyolultabb a Ki nevet a végén?-nél: a kérdező feltesz egy kérdést, és ha tudom a választ, kapok egy pontot vagy továbbléphetek – ennyi. Ezt próbálták már sokan jobb-rosszabb ötletekkel seggbe rugdosni, de igazán komoly eredményt eddig nem sokan értek el.
Az iKNOW is erre tesz egy kísérletet, ráadásul elég ötleteset:
Az alap persze a kérdezz-felelek, és ez az a szint, ahol még a legkevésbé tér el a megszokástól, még akkor sem, ha tényleg a világ minden területét lefedik a kitalálandó dolgok: a szokásos témákat (történelem, kortárs és régi művészet, emberek, tudomány és a többi) leginkább a nagyon nehezen megfogható fogalmak bevezetésével frissíti, van például olyan feladvány, amiben a válasz az, hogy „Az 1930-as évek”.
Mégis inkább a játékmenet az, ami igazán újszerű. A játékosoknak a kérdés kategóriáját, témáját hallva előre kell eldönteniük, hogy vajon hány információ után fogják majd tudni a választ, mivel minden kérdés három részből áll: az első valami kevesek által tudott infót csepegtet csak, mint például, hogy az adott híres filmszínész a világháborúban melyik városban harcolt. A harmadikból viszont már egész könnyű kitalálni, legalábbis ha alapból van valami lövésünk a témáról. Úgyhogy minden kör a kockáztatásról is szól, mert persze annál több pontot kapunk, minél gyorsabban kitaláltuk, amit kellett.
Másrészt egy-egy kör nem csak a válaszolásról szól: a kockázat, meg közben a megszerezhető pontok száma tovább nő, ha még arra is fogadok, hogy a többi játékos vajon tényleg tudni fogja-e választ egyetlen infóból. Mindezzel egy kicsit bejön az önismereti és az egymás ismeretén alapuló vonulat is, ami a világtörténelemben eddig minden társasjátéknak jót tett, és nem az iKNOW lesz a kivétel.
Harmadrészt pedig van egy kis játéktábla is, amelyen nem mindegy, hogy a játékosok milyen sorrendben teszik le a bábuikat minden kör elején, például mert minden nehézségre csak ketten tehetnek, és még ezen belül sem mindegy a sorrend, mert mindig az első válaszol először. És ez nagyobb újítás a kvízjátékok között, mint amilyennek elsőre hangzik: a tudásra épülő játékból így akár kiiktatható a tudás, ha vagyok olyan sunyi, hogy arra építek, a nálam okosabb úgyis kimondja majd előttem a jó választ, nekem meg elég lesz megismételni. (És akkor az olyan csodálatosan kárörömteli helyzetekről még nem is beszéltünk, mint amikor valakinek annyira nincs gőze a témáról, hogy helyesen megismételni sem tudja az előtte már más által kimondott, jó választ.)
Úgyhogy az iKNOW többet újít a kvízjátékok alapkoncepcióján, mint amennyi újítást laikusként egyáltalán el lehetett képzelni korábban, és ez nagyon jót tesz az élmény összetettségének. Pontosabban az iKNOW összetett játék tud lenni az ékegyszerűségűek között, és ezért az ember sokkal többet is megbocsátana neki, mint a néhány fordítási hibát a feladványok között, vagy az idióta, Apple-majmoló nevet.
Kiknek ajánljuk: A kvízjátékok kedvelőinek egyenesen kötelező, és ez kivételesen még azoknak is bejöhet, akik amúgy utáljak az egész műfajt.
Hányan játszhatják: Ez ritkaság, de ketten is ugyanolyan élvezetes, mint többen. Elvileg hatan lehet játszani, de a bulizók leleményét ez még nem törheti meg: a hat bábuval, ha ez nem is szerepel a szabályban, nyugodtan játszhat akár hat háromfős csapat is.
