Hanamikoji kártyajáték

Hanamikoji

A Hanamikoji nevű stratégiai kártyajáték a 7 Csoda Párbajjal szemben pont annak a mintapéldája, hogyan lehet úgy eleve két résztvevőre kitalált játékot készíteni, hogy a játékosok száma ne hátrányként vagy legalábbis nagy nehezen leküzdendő akadályként legyen jelen, hanem épp ez okozza a legnagyobb élményt.

A Hanamikojiban ugyanis épp az az izgalmas, hogy legalább annyi múlik azon, hogyan tudom manipulálni vagy rizikós választásra kényszeríteni a partneremet, és hogy ő ezekre hogyan reagál, mint azon, hogy én magam hogyan játszom. Mert a szabályok szerint folyamatosan be kell vonni a másikat a saját kártyáim használatába: felkínálni, hogy az én három lapomból válasszon egyet, vagy hogy két lappáromból vigye el az egyiket. Ez pedig megcsavarja az egész játékmenetet, mert fura módon lehet, hogy végül azzal nyerek, ha a legértékesebb lapjaimat lepasszolom. És épp ettől marad sok játék után is izgalmas az egész: mivel nem csak az én döntéseim befolyásolják az én eredményemet sem, egyrészt mindig új taktikákat lehet kitalálni, másrészt mindig kiszámíthatatlan marad, a kézenfekvő vagy a kockázatos stratégia szerint fogja-e fogadni a másik a nagy nehezen kitalált trükkjeimet.

Fotó: Bődey János / Index

Igaz, ahhoz, hogy pont ezt a játékot vegyük le a polcról, nem árt leküzdeni a huszonegyedik századi, haladó szellemű és mélyen humanista szemléletmódunkat, már ha van ilyenünk: a Hanamikoji keretsztorija szerint

Jó, ez azért a legdurvább olvasata a dolognak: valójában máris nem ilyen súlyos az ügy, ha nem az emancipációpárti humanista, hanem a történész szemével nézzük. A Hanamikoji a kerettörténet szerint Kiotó egyik utcája, ami a gésáiról híres, mi pedig olyan, a múltbeli japán hagyományban tényleg létező férfiakat játszunk, akik mindenféle meglepetésekkel próbálják lekenyerezni és partnerükké tenni az előkelő gésákat.

Szóval ez az, ami miatt érdemes félrenézni egy kicsit, mert megéri lehántani a kicsit szerencsétlen fedősztorit az izgalmas játékról. Ami sokkal progresszívabb, mint a története, már csak azért is, mert folyamatos agyműködést igényel, ami elég jó dolog, ha egy társasjátékról beszélünk.

Kinek ajánljuk: Gyakorlatilag bárkinek. Gyors, sokszor újrajátszható, nem bonyolult, mégis izgalmas.